Kárpátalja legrégebbi leletei a paleolitikumból (oskokorszakból) származnak, mely 2 korszakra tagolódott: alsó paleolitikumra (i.e.2 milliárd - i.e.40. évezred) és felso paleolitikumra (i.e.40. évezred - i.e. 12. évezred). Az elso emberek Királyháza környékén telepedtek meg (Közép-és Kelet Európa legkorábbi települése - 1 millió 100 ezer éves ), Rakasz, Ungvár, Tejko-barlang (Técsoi járás).Az osemberek kobol,fából és csontból készült munkaeszközökkel rendelkeztek - kobalták, kaparók, nukleuszok, pattintott éles kodarabok, kések kerültek felszinre az ásatások során.Területünkön e korszakban még meleg éghajlati viszonyok uralkodtak a hegyekben, az alföldön - hullámzott a tenger, amit ékesszólóan tanusitanak a kozetekben megmaradt tengeri süntol származó lenyomatok. Késobb hidegebb és szárazabb lett a klima, a hegyekben megjelentek a fenyok, nyirfák, dió- és gyertyánfák, bükkfák, a gyantásfenyo, az alföldön a pusztai füvek. Ebben az idoszakban hóditotta meg az ember a tüzet, megjelentek az elso ruhadarabok, az elso barlanglakok, az elso müvészi rajzok (barlang rajzok). Az osember mammutra, hiénára, barlangi medvére vadászott, gyökereket, vad bogyókat, füveket gyüjtött.
A mezolit korszakból (középso kokorszak) Okemence, Alsóapsa mellett találunk osi településeket. Az emberek vadászaton és gyüjtögetésen kivül halászattal is kezdtek foglalkozni. A mezolitkori ember földbe vájt kunyhókban, nyáron kalyibákban élt. A munkaeszközeik tökéletesedtek: pengék, vésok, különbözo nyilhegyek, ijak és nyilak, szigonyok. Ebben az idoben alakultak ki a törzsek. Az osember fokozatosan áttért a megtelepedett életmódra, háziasitotta az állatokat és kereskedett.
A neolit vagy ujkokorszakban (i.e.5.évezred - i.e.3.évezred) uj komegmunkálási eljárásokkal találkozunk (csiszolás, furás), uj munkaeszközökkel (balta, örlokövek, orsókarikák, agancskapák), megszülettek a szakiparok, a fazekasság és a fonás-szövés tudománya (festett agyagedények). Az emberek fokozatosan függetlenné váltak a természettol, földbe vájt kunyhókban vagy cölöpépitményekben laktak a folyók közelében. A kunyhó sarkában agyagkemencéket állitottak. A talaj kimerülése következtében gyakran változtatták lakóhelyüket. Az oskokorszaki ember áttért a gyüjtögeto életmódról a gazdasági tevékenységre. Egyesek földmüveléssel, mások szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkoztak. Az utóbbi tevékenység elosegitette a hegyi területek benépesitését, amirol a természetes határok elnevezései tanuskodnak, amelyekbol késobb helységnevek lettek. Volove (Ökörmezo), Volovec (Volóc), Szkotárszkoje (Kisszolyva), Bicskiv (Nagybocskó), Csabanyivka (Bacsó). Az állattenyésztokkel együtt vándoroltak a családjaik is. Hegyi kalyibákat, kunyhókat épitettek; a családok növekedésével olyan kulturák terjedtek el, mint a Körös-kultura, Bükki, Vonaldiszes (zsinoros) kerámiakultura, Tiszapolgár.
A társadalom fejlodésének következo szakasza a réz- és bronzkorszak (i.e.3.évezred - i.e.1.évezred). Ezt a korszakot képviselik a már fémbol készült munkaeszközök, fegyverek és ékszerek. E kor régészeti leletei Kárpátalja területén: bronzkori települések, halomsirok, kurgánsirok, több ezer régészeti tárgy. A bronzszerszámok megjelenése tette lehetové a szervasmarha-tenyésztés, a földmüvelés és a törzsek közti cserekereskedelem további fejlodését. Balták, vésok, sarlók, bronzöntvények, karperecek, függok, kardok és harci bárdok a leghitelesebb tanui annak, hogy Kárpátalja bronzlelet-gyüjteménye Ukrajna legnagyobb bronzkollekciói közé tartozik. Körülbelül 2 000 tárgyból áll, s ezeknek zöme az i.e. XII-VIII. századból való, abból az idobol, amikor vidékünk a közép-európai bronzöntés egyik központja volt. A réz- és bronzkorszak fobb kulturái: Nyirségi kultura, Kelet-Szlovákiai kurgánsir-csoport, Ottományi, Sztánfalvai és Vittenbergi kulturák.
A korai vaskorszak legismertebb kulturái a Gáva-Holibrádi, Kustánfalvi és a La Téne-kultura.( az utóbbi felol a Batár folyó melleti kohászati központ tanuskodik). A kelták Közép-Európa egy fejletebb kulturáját hozták be területünkre. A Munkács melleti Gális és Lovácska oppidum-telep volt Európa második legnagyobb kohászati központja, ahol érméket is készitettek. A régészek nagy értékü bronzleletekre bukkantak, amely között igen sok munkaeszköz (birkanyiró olló, hegyi csónakok vaspántjai, kasza, buzaörlo, sarló, véso) került napvilágra, valamint mühelyek (ékszerkészito- és kovácsmühely).
A késobbiekben dák törzsek (trákok) törtek be területünkre. Szétzuzták a keltákat, melyek a jelenlegi Németország területére huzódtak. A dákok magasabb folyópartokon épitették településeiket: Sztremtura (Ilosva), Selesztovo, Árdánháza, Csittya (Aknaszlatina). A megerositett települések, illetve földvárak szolgáltak a kereskedelmi utak védelmére (a kárpátaljai sónak nagy volt az értéke), az eroditményekben csak orök éltek. A késobbiekben megalakult a géta-dákok eros patriarchális - rabszolgatartó állama. Az állam i.e. 40-es években élte virágkorát, Burebista, majd Decebál királyok uralkodása idején. De Márcus Ulpius Trajánus római császár légiói (98-117) szétrombolták a dákokat, megsemmisitették Kárpátalján az Alsóveresmarti települést. Igy alakul 107-ben Római tartományként Felso-Dákia, "Dácia Superior", (amelynek északi határa a Szamosig nyulott). Kárpátalja közvetlenül a Római birodalomhoz tartozott. A régészek római érméket-dinárokat találtak, Aknaszlatinán egy római sóbánya maradványait, továbbá értékes kincseket Husztközön (ezer római ezüst érmét), Ormódon (25 arany érmét), Urmezon és Nagygajdoson. Ebben az idoben Nevetlenfaluban és Vocsitelepen müködött a Felso-Tiszai vaskohászati, a Mic folyó partján pedig Közép-Európa fazekasgyártó küzpontja.
A IV. században Pannóniába települtek a hunok. Már az V. század közepén a Duna-Tisza közén megalakult a hunok politikai központja, melynek élén a legendás hirü Attila fejedelem állt. A nagy népvándorlás idején a Felso-Tisza vidékén olyan törzsek telepedtek meg, mint a gepidák, vandálok, burgundok, keleti gótok, longobárdok, szlávok. A VII. század végén területünk az avar kaganátus hatalma alá került. Ami a szláv lakosság megjelenését illeti Kárpátalján a Felso-Tisza vidékén, idorenben a következo szakaszokra tagolódik:
1. i.e. 1. évezred elso fele - az elso szláv törzsek megjelenése (psevori, eperjesi kulturák).
2. V-VII. század - a prágai kultura képviseloinek tömeges betelepülése. Akkor még nem tagolódtak keleti, nyugati és déli szlávokra, hanem osszláv világ létezett.
3. VIII-IX. század - a keleti földterületeken megalakult az óorosz kutura, elterjedt a "Rusz" elnevezés a Felso-Tisza vidékén élo horvátok között.
A horvátok egy része késobb áttelepült a Balkán-félszigetre és egy részük a Kárpátokban maradt megalakitva itt az Egyesült Nagy Horvátországot. Nyilvánvalóan a IX. században jelent meg itt az ujonnan megalakult Szláv Fejedelemség, melynek élén a legendás hirü Laborc fejedelem állt. Nyugaton Laborc fejedelemsége határos volt a Nagymorvai Fejedelemséggel, délen pedig - a Bolgár Királysággal. Erre az idoszakra esik a kereszténység elterjedése. A Nagymorvai Fejedelemségbol elüzött Cirill és Metód tanitványai már a IX. század 80-90-es éveiben jelentek meg Kárpátalján, ahol tökéletesen megközelithetetlen hegyes vidékeken kolostorokat hoztak létre. Ebben az idoben Kárpátalja a Kijevi Rusz hatáskörébe került.
Történelmünk külön fejezetét alkotja a honfoglaló magyarok betelepülése, élükön Álmos vezérrel, 896-ban a Vereckei hágón át (a Latorca mentén) Kárpát-medencébe és Pannóniába. Errol az eseményrol tesz emlitést 898-ban krónikagyüjteményében a hires Neztor krónikás: "Harcolni az itt élo oláhok és szlávok ellen". A legkorábbi ismert történelmi munkánk, Anonymus krónikái szerint, 903-ban a honfoglaló magyarok Árpád nagyfejedelem vezetésével átkeltek a Vereckei-hágón és nagy hadjáratok során elfoglalták Ung és Mezovári eroditményeit. Ebben az idoben vidékünket "res nullis" - a senki területének, avagy "terra indagines" nek nevezték.
Eloször még a helyi szláv nemesség volt hatalmon. De már a XI. századtól kezdve-a XIII. századig Kárpátalja fokozatosan az ujonnan létesült európai állam - a Magyar Királyság tartománya lett. Az okmányok vidékünket "Marchia Ruthenorum" néven emlitik. A XII. században II.Géza király szászokat hivott területünkre, akik szolot termesztettek és aranyat bányásztak hegyeinkben, I.Endre király felesége, Anasztázia pedig (Bölcs Jároszláv kijevi fejedelem lánya volt) a tudósok elképzelése szerint egy kolostor létrehozásában segédkezett a Csernek-hegyen, ahol a Kijevi Pecseri-Kolostor szerzetesei éltek. Ezeken a területeken fokozatosan jöttek létre a magyar királyság uj területi strukturái - a vármegyék: 1214-ben az Uzsoki, 1262-ben az Ugocsai, 1263-ban a Beregi és 1303-ban a Máramarosi vármegye.
Történelmünk tragikus eseménye lett 1241 márciusa, amikor a tatárok Batu kán vezetésével áttörték a magyar seregek védelmét a Vereckei-hágónál, s megszállták területünket. Bevették és szétrombolták Munkácsot, Ungvárt, Técsot, Aknaszlatinát és több települést. 1242 márciusában a mongolok teljesen váratlanul elhagyták az országot. 1254-ben IV.Béla király az ellenség visszavonulása után nyomban hozzálátott az élet és a munka feltételeinek megteremtéséhez. Német és olasz vincelléreket hivott a tatárjárás során elpusztitott Kárpátaljai földekre. Kis ideig Kárpátalja egy része a Gálics-Volinyi fejedelemséghez tartozott. Rövid idon belül 1308-ban az Anjou-dinasztia lépett trónra Magyarországon. De három vármegye, Ung, Bereg és Ugocsa foispánjai lázadást szitottak tiltakozásul a szláv nép eroszakos katolizációja és az uj király Anjou Károly ellen, aki centralizálni szerette volna az államot. Még jóval azelott a foispánok a galiciai Lev Danilics fejedelemmel folytattak tárgyalásokat a fia Jurij, IV.Béla unokája Magyarország királlyá való választásának ügyében. Ennek ellenére, 1317-ben vereségett szenvedett az ellenzéki feudális ellenmozgalom. Károly Róbert fiatal király gyozedelmeskedett és ebben segitségére voltak az olaszországi Drugeth grófok.
A történelem uj mederben folytatódott. Már a XV. század végére Ung vármegye 205 települést számlált, Bereg megye - 122, Ugocsa megye - 76, Máramaros megye - 128 települést. Területünk összlakossága meghaladta a 100-115 ezer embert. Érdekes tény, hogy jónénány faluban: Lipcsén, Izán, Dolhán, Kövesligeten, Bedoházán, Visken, Ölyvösön, Kricsfalun, Csománfalván, Uglyán, Tokésfalun, Vajnágon szabad, nemesi parasztok éltek. Szabad királyi városjogot kapott Ungvár, Munkács, Beregszász, Huszt, Nagyszolos, Vári, Bilke, Visk, Técso, Tiszaujlak, Kaszony, Szentmiklós és több nagyobb település. Ebben az idoben Kárpátalján már közel 20 város volt. Olyan szakiparok terjedtek el, mint a komüvesség, szabászat, cipészet, pék-, asztalos, borbélymesterségek, fazekasság, aranymüvesség, kerékgyártás, kovács- és szücsmesterség. Köztudott, hogy a XVI. században Kárpátalja területén több protestáns vallási mozgalom terjedt el: a luteranizmus, kálvinizmus és a cvingliánus vallási mozgalom. Ugyanakkor a hegyvidékeken, a magyar király engedélyével elkezdodött a galiciai gyarmatositás: az ukrán lemkók Ung megyében telepedtek le, az ukrán bojkók - Bereg és Ung megyében, az ukrán huculok - Máramaros megyében.
Magyarország és Lengyelország királynoje, Erzsébet, 1376-ban Munkácsot szabad királyi várossá nyilvánitotta, és engedélyezte a város saját pecsétjének használatát. 1394-ben a Litván-Orosz Birodalomból Korjatovics Tódor podóliai herceg telepedett le vidékünkön, s nagymértékben hozzájárult népünk kulturális fejlodéséhez. Kolostort létesitett a Csernek-hegyen, 1440-ben pedig már különálló Munkácsi püspökség jött létre. 1514-ben a Dózsa György vezette parasztháboru vette kezdetét (a felkelésben közel 100 ezer ember vett részt). A lázadók többször intéztek támadást Ungvár, Munkács, Huszt és Királyháza ellen. Az 1526. évi mohácsi csatavesztés nagyban megváltoztatta az eseményeket, a magyarok vereséget szenvedtek a törököktol, és elvesztették királyukat, II.Lajost, az Anjou-dinasztia utolsó sarját. A Magyar Királyság három részre szakadt:
1. Erdély és Tiszántul a Török Birodalom uralma alá került.
2. Közép-Magyarországot a szultán szintén a birodalma részévé tette.
3. A királyi Magyarország nyugati és északi területe a Habsburg Birodalom része lett. 1526. november 10-én a székesfehérvári országgyülés Szapolyai Jánost királlyá választotta. Az Erdélyi Fejedelemség és Közép-Magyarország része lett Bereg, Ugocsa és Máramaros megye, Ung megye - osztrák fenhatóság alá került. Ebben az idoben kezdodtek a katolikus Ausztria és a protestáns Erdély közötti hábobuk, a politikai háromfelé szakitottság mellett az ország lakosságát még a vallási megosztottság is szembeállitotta.
1558-ban IV.Rettegett Iván orosz cár követei hazatérve Konstantinápolyból, utközben az Ugljai kolostorban szálltak meg, ahol abban az idoben 330 szerzetes élt. Itt ittak eloször ásványvizeinkbol, három különbözo forrásból: az egyik savanyu izü, a másik körte izü, a harmadik - erosen sós viz volt.
A XVII. században Máramaros vidékén ugynevezett "leányvásárokat" tartottak, ahová a fiatalok ismerkedési és házasodási céllal jártak.
A XVII. században Kárpátaljáról sót, prémet, borokat és különbözo faárut szállitottak külföldre. Vidékünkre viszont értéktárgyakat, szonyegeket (a Balkánról és Törökországból), kelméket, kristályt, porcelánt (Csehországból, Németországból és Olaszországból), fém és vasárut (Hollandiából, Lengyelországból, Ukrajnából és Oroszországból) hoztak be.
1631-ben megtiltották a fairtást Gerény, Nevicke, Okemence és Kereknye mellett. Máramaros-megyében pedig korlátozták a fenyoirtást tutajkészités céljából, melyeken sót szállitottak.
Annak ellenére, hogy az Erdélyi Fejedelemség, melyhez Kárpátalja nagyobb része is tartozott, az Oszmán Birodalom uralma alatt volt, a magyar fourak nem tudtak belenyugodni, hogy Ázsia hatása alá kerültek és harcot inditottak a törökök ellen.Megtorlásul Szulejmán 1566-ban utolsó Magyarországi hadjáratára indult. A törökök betörtek Kárpátalja és a mai Szlovákia területére, kifosztották Beregszászt, Nagyszolost, Várit, Macsolát, Kigyóst, Asztélyt, Beregdédát, Bucsát, Nagybégányt, Nagybereget, Mezokaszonyt, Kovaszót, Nughutát és Nagybenét.
Kárpátalja a XVI-XVII. században a tömeges opricsnyik mozgalmak szintere lett. A legismertebb opricsnyik osztagok Havasköz (Ljuta), Határhegy (Záhorb), Polena (Poljána), Bercsényifalva (Dubrinicsi), Alsóhatárszeg (Rosztoka) és Hajasd (Voloszjánka) környékén tevékenykedtek, az otamánok közül pedig Varga L., Szivochop I., Rusznák O., Orosz P., Forgács Sz., Sotvos és Pintya lettek ismertek.
Területünkön zajlott le Magyarország elso sztrájkja: 1551-ben az Aknaszlatinai sóbánya munkásai elhagyták munkahelyüket és tábort vertek Nagybánya mellett, életkörülményeik javitását és a halálbüntetés eltörlését követelték.
A késoi középkor területünkön a következo társadalmi és gazdasági változásokat hozta:
a) ipari mértékben kezdték termeszteni a diót, az almát és a szederfát. Növekedett a kukorica és lucernaültetvények száma;
b) manufakturák tömeges megjelenése, foleg Bereg vármegyében; itt közel 100 vállalkozás létezett. Beregszászban 11 szabó, 19 csizmadia, 5 kádármester, 4 fazekas, 5 kovács és 5 szücs élt - összesen 8 mühely. Az Uzsoki vármegyében vasfeldolgozó manufaktura (Remetén, Antalócon és Rónafüreden), 20 fürésztelep, hamuzsirt és salétromot gyártó manufakturák voltak. Máramaros vármegye hires volt a fa- és vasfeldolgozó üzemeirol (Visk, Tiszakirva, Bustyaháza, Nagybocskó), kohászatáról (Kaszómezo, Botfalva), fürésztelepeirol (Körösmezo, Nagybocskó, Királymezo) és cipokészitoirol. Ugocsa vármegyében volt a legnagyobb kádármühely;
c) ásványvizek felhasználása. A sziklák mélyedéseiben felhevitett kövekkel melegitették az ásványvizet, amelyet gyógyitás céljából használtak. Ezek voltak a mai szanatóriumok és fürdohelyek osei;
d) területünkön már 700 falu volt, melyekben közel 40 iskola müködött. A városok három különbözo tulajdonviszonyba voltak rangsorolva: magántulajdonban lévoek: Munkács, Beregszász, Nagybereg, Mezokaszony, Vári, Nagyszolos, Szolyva, Alsóverecke; kincstári tulajdonba tartoztak: Ungvár, Perecseny és Nagyberezna; a korona tulajdonába Visk, Técso és Huszt tartozott.
1604 -1606-ban Bocskai István vezetésével megkezdodtek a Habsburg-ellenes mozgalmak, melyek érintették mindhárom kárpátaljai vármegyét. Az 1678-1685-s Thököly vezette felkelés, Munkács legendássá vált védelme (Zrinyi Ilona), a tiszaháti felkelések legfobb szintere ujból Kárpátalja lett. Örvendetes esemény közé tartozott, hogy 1634-ben az Osztrák Birodalom kormánya ösztöndijat kinált fel néhány kárpátaljai diák számára a Trnyavoi egyetemre.
A XVII. század legfontosabb eseménye területünkön 1646. április 24-én az
Ungvári unió létrejotte lett. Az ungvári várkápolnában 63 právoszláv pap nyilvánitotta ki csatlakozását a római egyházhoz. Megalakult a magyar és ruszin görög katolikus egyház, melyhez minden Kárpátalján élo görög szertartásu hivo rövid idon belül csatlakozott.
Már 1689-ben VIII.Sándor pápa megszilárditotta az egyházmegye Rómához való visszatérését, az uniót. 1696-ban pedig Máriapócson (ma ez a falu a görög katolikusok fo zarándokhelye) elso izben könnyezett a Szüz Mária-szentkép, mely jelenleg Bécsben (Ausztria) található.
1690-ben megszünt létezni az Erdélyi Fejedelemség. Ezzel Kárpátalja egész területe az Osztrák Birodalom fenhatósága alá került. De már 1703-ban a Rákoczi-szabadságharccal a terület ujra a történelmi események középpontja lett. II. Rákoczi Ferenc a szabadságharc megindulásakor e vidék jobbágyainak támogatásával vonult az ország belseje felé.Az elején még mindössze 6 ezer ember támogatta, melyekbol csak 800-an voltak felfegyverkezve. A kurucok elso emlékezetes ütközete 1703. junius 7-én Dolha település mellett zajlott; valamivel késobb, 1704. február 14-én a felkelok elfoglalták Munkács várát, mely a kuruc szabadságharc jelentos központja lett és a fejedelem leghüségesebb vára. Annak ellenére, hogy 1708-ban Bereg vármegyében elfogadták a jobbágyfelszabaditási törvényt és több pozitiv fejlemény is történt, a kuruc szabadságharcosok vereséget szenvedtek az osztrák labanc seregektol.
1728-ban a Munkács-Szentmiklósi dominia a Schönborn család tulajdonába került (összesen 152 falu, 4 város, 15 község. 14 000 ember). A Munkács vára körül kipusztult falvakba érkeztek a Schönborn uradalom által szervezett telepesek: 200 kézmüves és szolotermesztési szakember, melyek Koropec, Nyirhalom (Berezinka), Németkucsava, Schönborn, Szidorfalva (Hrábovo) és Szarvasrét (Puznyákivci) favakba költöztek.
1770-ben Kárpátalján megjelent a burgonya. Nagy területeket utaltak ki a burgonya és eperfa termesztésére.
A XIX. században a kárpátaljai régió 18 kerületre (járásra) oszlott: Nagybereznai, Perecsenyi, Szerednyei, Ungvári, Királyházai, Taracközi, Técsoi, Ökörmezöi, Dolhai, Huszti, Szolyvai, Latorcai (Oroszvég), Mezokaszonyi (Mezokaszony), Tiszaháti (Beregszász), Verhovinai (Ilosva), Nagyszolosi (Nagyszolos), Tiszavölgyi (Rahó), Alsóvereckei (Alsóverecke).
1774-ben a Bécsi "Barbareum" egyházi szeminárium 20 helyet biztositott kárpátaljai fiataloknak.
A XIX. században Kárpátalján 21 nagy- és kisvárost számláltak: Beregszász, Bustyaháza, Nagyberezna, Nagybocskó, Nagyszolos, Visk, Királyháza, Munkács, Perecseny, Rahó, Szolyva, Aknaszlatina, Szerednye, Taracköz, Técso, Ungvár, Csap, Kokösmezo, Unghosszumezo, Sziget.
1775-ben a munkácsi görög katolikus püspökség székhelye Ungvárra került.
A XIX. században évente vásárokat tartottak területünkön: Munkácson 18 napos, Ungváron 16 napos, Beregszászban 12 napos, Huszton 10 napos, Nagyszolosön 7 napos, Szerednyén 6 napos vásárokat, továbbá Nagybereznán, Dolhán, Bilkén, Szolyván, Ökörmezon és Alsóvereckén. 6,5 ezer ember kereskedett.
1799-ben jelent meg Joanicz Bazilevits elso könyve "Korjatovics Tódor alapgondolatainak rövid összefoglalása". 1843-ban fejezte be kéziratát Mihajlo Lucskáj "A kárpátaljai ruszinok története" cimmel, 1847-ben pedig megjelent irodalomtörténetünk elso ábécéskönyve - Olekszándr Duhnovics "Olvasókönyv kezdoknek" cimmel.
1846-ban az Osztrák Birodalom egész területén népszámlálást tartottak. Kárpátalja 4 vármegyéjében összesen 468 838 ember élt: ruszin-ukrán nemzetiségüek - 235 266 fo, magyarok - 119 816, szlovákok - 13 857, románok - 64 917, német nemzetiségüek - 10 351, zsidók - 24 589, görögök - 42 fo.
A XIX. század elején a gazdaság fejlodése megteremtette a polgári átalakulás feltételeit. Mindez Kárpátalja eroteljes kapitalizálódását jelentette, mégha feudális kereteken belül is; föllendült a gazdasági élet, megjelentek az elso gyárak. 1848 tavaszán a régóta érlelodo társadalmi feszültség Magyarországon foradalommá nott. 1848. március 27-én a szabadságharc idején Ungváron fogadták el azt a törvénynyilatkozatot, amely a jobbágyrendszer eltörlése és az urbéri viszonyoknak kármentesités mellett kötelezo törvény általi megszüntetését tartalmazta. A Habsburg abszolutizmus rendszere külföldi segitséggel, I.Miklós orosz cár támogatásával vérbefojtotta a magyar szabadságharcot. Az abszolutizmus, melynek elso szakaszát Bach-korszaknak nevezték, Magyarországot gazdaságilag és politikailag beolvasztotta a Habsburg Birodalomba. Az 1867-ben létrejött kiegyezés értelmében pedig a Habsburg birodalom Osztrák-Magyar Monarchiává, két központu, dualista állammá alakult.
1849-ben Ungvár lett a RUSZKI OKRUG (Orosz kerület) központja, egy uj területi államalakulat része az Osztrák Birodalom keretein belül,mely azonban már 1850-ben feloszlott.
1869-ben Ungváron müködött az elso fürésztelep, 1872-ben helyezték üzembe az elso vasutvonalat Ungvár és Csap között. 1897-ben létrejött az elso táviró összeköttetés Ungvár és Budapest között. 1902-ben pedig szintén Ungváron helyezték üzembe területünk elso villamos eromüvét. 1861-ben jelent meg Kárpátalja elso magyar nyelvü ujságja "Kárpáti hirnök" cimmel. 1865-ben az elso szénbányában, Iloncán(Ilnica) beindult a termelés. 1874-ben Jenkovszki A. száldobosi feltaláló felfedezte az aratógépet. Kárpátalján 1896-ban már 123 postahivatal müködött, de telefonösszekötetéssel vidékünk még nem rendelkezett. 1907-ben Ungváron nyitotta meg kapuit az elso szinház.
A végrehajtott jobbágyfelszabaditás nem oldotta meg a földkérdést , s igy 1870-1913 között a négy kárpátaljai vármegyébol a munkalehetoség reményében a parasztok tömegesen vándoroltak ki az USA-ba (a hivatalos adatok szerint 180 000 ember,az illegális kivándorlók száma meghaladta a 400 ezret). A kivándorlók uticélja gyakran Uruguay, Kanada, Argentina és Ausztrália volt.
Az elso világháboru lelassitotta vidékünk fejlodésének iramát. 1914 szeptemberében az orosz csapatok áttörték Korösmezo, Rahó és Uzsok védovonalát, ugyanez megismétlodott 1914 októberének végén az Uzsoki és a Jabluneci hágó felol. Az orosz csapatok 15 települést foglaltak el, többek között Halasdot (Voloszjánka), Uzsokot, Patakófalut (Sztuzsica), Fenyvesvölgyet (Sztávne), Havasközt (Ljuta), Volócot, Jávort (Jálove), Zugót(Huklive), Kisszolyvát (Szkotárszke) és Sztudenét. Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása után, 1918 oszén kárpátaljaiak egy része kinyilvánitotta az Ukrajnához való csatlakozási szándékát,melyet 1919. január 21-én kiáltványban fogadott el a kongresszus Huszton.
Az I. világháborut lezáró békekötés alapján 1919. szeptember 10-én Kárpátalját autonóm területként a Csehszlovák Köztársasághoz csatolták, területünk elso polgármesterévé pedig Georgij Zsatkovicsot nevezték ki. Ungvár lett vidékünk közigazgatási központja. Ebben az idoben nyerte el Kárpátalja modern épitészeti és kulturális arculatátát: 1921-ben Ungvár engedélyt kapott mozifilmek bemutatására, 1927-ben megnyilt az Európa elso roma iskolája, 1929-ben felépült Kárpátalja elso repülotere Ungváron.
1920. február 29-én Csehszlovákia alkotmánya uj elnevezéssel emliti területünket - Podkárpátszka Rusz.
1920. junius 4-én a Versailles melletti Kis-Trianon palotában aláirták a Magyarországgal kötött békeszerzodést (trianoni béke).
Az 1920-as években megyénkben már 60 ujság és folyóirat jelent meg, melyekbol 22 magyar nyelvü, 10 orosz, 9 ruszin, 5 zsidó, 4 cseh, 4 ukrán és 6 többnyelvü kiadvány.
1938. november 2-án Kárpátalja déli része az elso bécsi döntés alapján Magyarországhoz került. 1939. március 15-én a terület másik részében kikiáltották a Kárpátszka Ukrajnát, melynek Huszt lett a központja, elso elnöke pedig Augusztin Volosin. Ez a törpeállam nem létezett sokáig, mivelhogy már 1939 március végén visszacsatolták Magyarországhoz. 1941-ben Magyarország csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez és belépett a második világháboruba.
1944 októberében a front elérte Ungvárt. Annak ellenére, hogy a háboru területünkön nem okozott jelentos pusztulást, megváltoztatta a lakosság összetételét a Magyarországhoz való csatlakozás miatt. A hadmüveletekben a 4. ukrán front csapatai vettek részt Petrov tábornok vezetésével. 1944 oszén befelyezodött Kárpátalja felszabaditása. A harcokban több mint 10 ezer szovjet katona vesztette életét. Számos emlékmü orzi hosies tetteiket.
Kárpátalja felszabaditása uj korszakot nyitott népünk életében. 1944. november 26-án a kárpátaljai nemzeti bizottságok I. kongresszusa kimondta megyénk egyesülését az Ukrán SZSZK-val, 1945 juniusában Moszkvában a Szovjetunió és Csehszlovákia között létrejött megállapodás ezt hivatalosan is rögzitette. Uj államrend alakult ki uj törvényhozással és végrehajtó hatalmakkal, gyökeres szociális és gazdasági átalakitások a dolgozók társadalom-politikai és szellemi életének minden területén: 1945. október 18-án menyilt az Ungvári Állami Egyetem, 1956-ban üzembe helyezték a Talabor-Nagyág (Tereblja-Ricka) Vizieromüt (évi kapacitása 130 millió kW/h), 1956-ban elindult az elso villanyvasut Munkács és Lávocsna között. Sokmindenrol lehetne még beszélni, pl. arról, hogy 1946-ban Spartak futbalcsapatunk elnyerte Ukrajna bajnoki cimét, 1990 juliusában Ungváron tartották meg a Nemzetközi gyermek olimpiai játékokat. Ugyanakkor komoly ökológiai katasztrófák szintere lettek hegyeink és természetvédelmi területeink.
1991 augusztusában kikiáltották Ukrajna függetlenségét, amely ma Európa egyik legnagyobb országaként van számontartva. Elsoként az uj állam függetlenségét Magyarország és Lengyelország ismerte el. Ezzel az uj korszakkal kapcsolatosak olyan események, mint a Pisztraházi rádió-lokációs államás bezárása, Ukrajna törvénye Kárpátalja különleges önkormányzati adminisztrativ területérol, az elso futbalmérkozés Ukrajna és Magyarország válagatottjai között, katasztrófális árvizek és havazások 1998-ban, 1999-ben és 2001-ben, melyek emberáldozatokat is követeltek, a felsooktatási intézmények halózatának bovitése, s végezetül két évezred, két évszázad, két korszak Milleniumi találkozása.
Kárpátalján sok ritkaságszámba meno kézirásos könyv és osi kézirat található. Ezek között: a "Királyi evangélium" 1401-bol, a "Munkácsi zsoltárkönyv" - a XIV. századból, "Osztromirovi evangélium" - a XIV. századból, "Moszkvai evangélium" - a XVI. századból, Francisko Scorini "Orosz bibliá"-ja - a XV. századból, Iván Fjodorov "Osztrogi bibliá"-ja 1581-bol, Bohdán Hmelnickij Instrukciója nagykövetek számára, "Szláv-orosz lexikon és névmagyarázat" - 1627-bol (Pamva Berinda), "Román evangélium", "Isteni béke az embernek" (1661, Inokentij Gizel), Mihajlo Lomonoszov hires "Orosz grammatiká"-ja - 1755-bol, Joanicz Bazilovits könyve "Korjatovics Tódor alapgondolatainak rövid összefoglalása", Oktató Evangéliumok: a Nyágovi és Szkotárszki - a XVI. századból, Izai és Danilovói - a XVII. századból, Szokirnicki gyüjteményes kiadvány - a XVII. századból, "Kulcs" cimü Ugljai gyüjtemény - a XVII. századból, Poljána-Kobilecki énekeskönyv - 1561-bol, XVII. századbeli Alexandriák: Ungvári, Pisztraházi, Tisivi.
Kárpátalja cimere: 1920-ból ismeretes. Az 1938-ban alakult Podkárpátszka Rusz autonóm terület és az 1939-ben alakult Kárpátszka Ukrajna független államalakulat hivatalos cimere volt. Az 1990-es években Kárpátalja regionális cimereként lett elismerve. Egy francia pajzs ezüstös mezejében (a tisztaság szine), mely Kárpátalja földjét jelképezi, a hegyek legendás ura és védelmezoje - egy barnamedve látható. A cimer ellentétes részében, kékszinü alapon (a becsületesség szine),három sárga csik ("pólya"- az igazság és hit szine) a megye három legnagyobb folyóját, a Tiszát, az Ungot és a Latorcát szimbolizálja.
Ungvár cimere: Egy német pajzs kékszinü mezejében, mintha csak a föld alól, három szoloág keresztezi egymást. Az ágakon három zöld levél (a szabadság szine) és két aranyszinü szolofürt látható.
Ung vármegye cimere (Ungvári, Perecsenyi, Nagybereznai járás): két részre osztott francia formaju pajzsot ábrázol, mely fölött nemesi koronával ékesitett lovagi sisak látható. A pajzs mindkét oldalát ezüst és aranyszinü dekorativ motivumok diszitik.A pajzs kékszinü alapján, a cimer felso részében egy koronát és páncélt viselo vitéz látható, mindkét kezében három-három buzakalászt (a mezok gazdagságát szimbolizálja) és tölgyfaágacskát (az erdok gazdagságát szimbolizálja) tart. A cimer alsó részében, vörös mezoben (a bátorság szimbóluma) ezüstcsikok vannak, melyek a folyókat jelképezik.
Bereg vármegye cimere (Beregszászi, Munkácsi, Szolyvai, Volóci és Ilosvai járás): az ezüstkereszttel négy részre osztott olasz formáju pajzs egyikében szolofürt, másikában makkfagally, a harmadikban ágaskodó medve, a negyedikben egymás felett két hal látható. A vidék jellegzetes növény- és állatvilágára, egyben az itt élok létforrásaira utalnak.
Ugocsa vármegye cimere (Nagyszolosi járás): a spanyol formáju pajzson makkokkal körülvett szegélyben szolofürtöt, halat, makkot és az állitólag a Batár folyóban élo hires fekete rákot mutatja, mig a ráhelyezett szivpajzsban a megyében birtokos Perényi család arany oroszlánja ágaskodik.
Máramaros vármegye cimere (Ökörmezoi, Huszti, Técsoi és Rahói járás): a német formáju pajzson a fehéren tátongó sóakna szájában (a remény szimbóluma) két bányász áll sóvágó csákánnyal a kezében, kétoldalt fenyok (utalás az erdokre), a szikla tetején zerge látható (a hegyek szimbóluma). A cimer alsó részén viszont a négy hullámos "pólya" a megye négy folyóját jelképezi.